Fejezet nyomtatása
23
Four-Ball (négylabdás játék)
A szabály célja: A 23. szabály a (match playben vagy stroke playben játszott) Four-Ball játékformára vonatkozik, ahol két partner egy félként versenyez úgy, hogy külön labdát játszanak meg. A fél eredményének szakaszonként a partnerek közül az adott szakaszon alacsonyabb eredményt elérő játékos eredménye számít.
23
Four-Ball (négylabdás játék)
23.1

A Four-Ball játékforma áttekintése

A Four-Ball olyan játékforma, ahol (match playben vagy stroke playben) partnerek játszanak úgy, hogy:
  • Két partner versenyez együtt, egy félként, és mindkét játékos a saját labdáját játssza meg, és
  •  a fél adott szakaszon elért eredményének a két partner közül azon a szakaszon alacsonyabb pontot elérő játékos eredménye számít. 
 A jelen speciális szabállyal módosított 1–20. szabályok erre a játékformára is érvényesek. E játékformának az egyik match play változata a Best-Ball, ahol egy egyéni játékos egy ‒ két vagy három partnerből álló ‒ fél ellen játszik, és a ‒ jelen speciális szabályokkal módosított ‒ szabályok szerint minden partner a saját labdáját játssza meg. (Annál a Best-Ball játéknál, ahol három partner alkot egy felet, a „másik partner” kifejezés a másik két partnert jelenti).
23.2

Eredményszámítás a Four-Ball játékban

23.2 a

A fél szakaszeredménye match playben és stroke playben

  • Ha mindkét partner a lyukba juttatja a labdát a Szabályok szerint, vagy egyéb módon fejezi be a szakaszt: A fél adott szakaszon elért eredménye az alacsonyabb eredmény lesz.
  • Ha csak az egyik partner juttatja a lyukba a labdát a Szabályok szerint, vagy fejezi be egyéb módon a szakaszt: A fél adott szakaszon elért eredménye e partner eredménye lesz. A másik partnernek nem kell teljesítenie a szakaszt.
  • Ha egyik partner sem juttatja lyukba a labdát a Szabályok szerint, vagy fejezi be a szakaszt egyéb módon: A fél nem ér el eredményt az adott szakaszon, ami azt jelenti, hogy:
    • Match playben a fél elveszti a szakaszt, kivéve, ha azt a szembenálló fél már megadta vagy egyéb módon elveszítette.
    • Stroke playben a felet kizárják, kivéve, ha a hibát a 3.3c. szabály szerint még időben javítja.
23.2 b

A fél eredménykártyája stroke playben

(1) A fél feladata. A fél szakaszonkénti bruttó ütésszámát egyetlen eredménykártyán kell feltüntetnie. Az alábbi megállapítások minden szakaszra vonatkoznak:
  • Az eredménykártyán legalább egy partner bruttó ütésszámát fel kell tüntetni.
  • Nem jár büntetés azért, ha az eredménykártyán egynél több partner eredményét is feltüntették.
  • Az eredménykártyán szereplő összes eredménynél egyértelműen látszania kell, hogy melyik partner érte el; ennek hiányában a felet kizárják.
  • Nem elegendő az eredményt általánosítva a „fél eredménye”-ként feltüntetni.
A 3.3b(2) szabály szerint a fél eredménykártyáján szereplő szakaszeredményeket csak az egyik partnernek kell hitelesítenie. (2) A Bizottság feladata. A Bizottságnak kell azt eldöntenie, hogy szakaszonként melyik eredményt számítja be a fél eredményeként, beleértve az esetleges hendikepek alkalmazását hendikepverseny esetén:
  • Ha egy szakaszra csak egy ütésszámot rögzítettek, az adott szakaszra az lesz a fél eredménye.
  • Ha egy szakaszra mindkét partner ütésszámát rögzítették:
    • Amennyiben ezek eltérő értékek, az adott szakaszra az alacsonyabb (bruttó vagy nettó) ütésszám lesz a fél eredménye.
    • Ha a két ütésszám egyenlő, a Bizottság a két eredmény bármelyikét beszámíthatja. Ha a beszámított eredmény valamilyen okból hibásnak bizonyul, a Bizottság a másik eredményt fogja beszámítani.
Ha a félnek beszámított eredmény nem állapítható meg pontosan, vagy nem határozható meg, hogy azt melyik partner érte el, vagy az adott partnert az adott szakaszon kizárták, akkor az egész felet is kizárják.
23.2 c

A 11.2. szabály alóli kivétel a Four-Ball játékban

A 11.2. szabály nem vonatkozik az alábbi esetre: Ha az egyik partner már befejezte a lyukat, és a másik játékos mozgásban levő labdájának lyukba kell kerülnie ahhoz, hogy az a fél szakaszeredményét egy ütéssel csökkentse, és ha a labdát valaki szándékosan eltéríti vagy megállítja akkor, amikor nincs észszerű esély arra, hogy lyukba kerüljön, az elkövetőnek nem jár büntetés, és a játékos labdája nem számít bele a fél eredményébe.
23.3

Amikor a versenykör elkezdődik és véget ér; amikor a szakasz befejezettnek számít.

23.3 a

A versenykör kezdete

A fél versenyköre akkor kezdődik, amikor az egyik partner elvégzi a fél első szakaszának kezdőütését.
23.3 b

A versenykör vége

A fél versenyköre akkor ér véget, ha:
  • Match playben:
    • Ha valamelyik fél megnyeri a mérkőzést (lásd: 3.2a(3) szabály), vagy
    • ha a mérkőzés döntetlenre áll az utolsó szakasz után, amikor a Versenykiírás megengedi, hogy a mérkőzés döntetlenül végződjön (lásd: 3.2a(4) szabály).
  • Stroke playben a fél befejezi az utolsó szakaszt vagy úgy, hogy mindkét partner a lyukba juttatja a labdáját (beleértve az esetleges hiba javítását is, pl. a  6.1 vagy a 14.7b szabály szerint), vagy úgy, hogy az egyik partner az utolsó szakaszon lyukba juttatja a labdáját, a másik partner viszont úgy dönt, hogy eláll ettől.
23.3 c

Amikor a szakasz teljesítettnek számít

(1) Match play. A fél akkor fejez be egy szakaszt:
  • Ha mindkét partner a lyukba juttatja a labdáját, vagy ehelyett a következő ütésüket megadják,
  • ha egyik partner a lyukba juttatja a labdáját, vagy ehelyett a következő ütését megadják, és a másik partner vagy úgy dönt, hogy ezt nem teszi meg, vagy a szakaszon a fél számára be nem számítható eredményt ért el, vagy
  • a szakasz eredménye eldőlt (mint amikor az ellenfél eredménye alacsonyabb, mint amit a fél elérhet).
(2) Stroke playben. A fél akkor fejez be egy szakaszt, ha az egyik partner a lyukba juttatja a labdáját, a másik partner pedig vagy a lyukba juttatja a labdáját, vagy úgy dönt, hogy ezt nem teszi meg, vagy a szakaszon kizárták.
23.4

A felet képviselheti csak egy vagy mindkét partner is

A felet a teljes versenykörben vagy annak egy részében is képviselheti egy partner. Nem szükséges, hogy mindkét partner jelen legyen, de ha mégis jelen vannak, nem kell mindkettőnek minden szakaszon játszania. Ha az egyik partner nincs jelen, hanem csak később érkezik meg a játékra, csak két szakasz megjátszása között kezdhet el játszani a fél képviseletében; ez azt jelenti, hogy:
  • Match playben – mielőtt bármelyik játékos elkezdené a szakaszt a mérkőzésen. Ha a partner csak az után jelenik meg, hogy a mérkőzésen játszó bármelyik fél bármelyik játékosa elkezdte a saját szakasz megjátszását, a partner a következő szakaszig nem játszhat a fél nevében.
  • Stroke playben – mielőtt a másik partner elkezdi a szakaszt. Ha a partner csak az után jelenik meg, hogy a másik partner elkezdte a saját szakasz megjátszását, a később érkező partner a következő szakaszig nem játszhat a fél nevében.
A később érkező partnernek nem szabad azon a szakaszon játszania, de tanácsot adhat, vagy más módon segíthet a partnerének, valamint az adott szakaszon más módon is eljárhat a partnere nevében (lásd: 23.5a és a 23.5b szabály). Büntetés a 23.4. szabály megszegésével ütés végrehajtása, amikor a játék a szakaszon nem megengedett: Általános büntetés.
23.5

A játékos cselekményei, amelyek a partner játékára is kihatnak

23.5 a

A játékos a partnere labdájával bármit megtehet, ami a partnerének is engedélyezett

Noha a felet alkotó játékosok a saját labdájukat játsszák meg:
  • A játékos a partnere labdájával a fél nevében bármit megtehet, amit partnere is megtehet az ütés előtt: pl. megjelölheti a labda helyét, felveheti, visszahelyezheti, ejtheti és helyezheti a labdát.
  • A játékos és caddie-je ugyanúgy segíthet a másik partnernek, mint e partner caddie-je segíthet az egyik partnernek (pl. tanácsot adhat, tanácsért lehet fordulni hozzá és a bármi más módon eljárhat, amelyet a 10. szabály lehetővé tesz), azonban a játékos és a caddie-je semmilyen olyan segítséget nem adhat a partnernek , amit a Szabályok a másik partner caddie-jének is tiltanak.
Stroke playben a partnerek nem egyezhetnek meg abban, hogy a greenen a labdát a helyén hagyják azért, hogy ezzel bármelyiküknek vagy bármely más játékosnak segítsenek (lásd: 15.3a. szabály).
23.5 b

A játékos cselekedeteiért a partner is felelős

A játékos partnere labdájával vagy felszerelésével elkövetett bármely cselekedetét úgy kell tekinteni, mintha azt a partnere követte volna el. Ha a játékos cselekedete szabályellenes lenne, ha azt a partner követte volna el:
  • A partner megszegte az adott szabályt, és megkapja az ezért járó büntetést (lásd: 23.9a. szabály).
  • Például, amikor a játékos szabálysértése:
    • Javítja a partner által elvégzendő ütés környezetét,
    • Véletlenül a partner labdájának elmozdulását okozza, vagy
    • partner labdájának felvétele előtt elmulasztja megjelölni annak helyét.
Ez a játékos caddie-jének a partner labdáját érintő azon cselekedeteire is vonatkozik, amelyek szabályellenesek lennének, ha azokat a partner vagy annak caddie-je követné el. Ha a játékos vagy caddie-jének cselekedetei a játékos saját labdáját és a partner labdáját is érintik, annak eldöntésében, hogy a büntetés mindkét partnernek jár-e, a 23.9a(2) szabály az irányadó.
23.6

A felek játékának sorrendje

A partnerek játékának sorrendjéről a fél saját belátása szerint dönt. Ez azt jelenti, hogy amikor a 6.4a. szabály, (match play) vagy a 6.4b. szabály (stroke play) szerint az egyik játékos következik, az ütést a játékos vagy partnere is elvégezheti. Kivétel – A szakasz megjátszásának folytatása ütés megadása után match playben:
  • Ekkor a játékos, miután a következő ütését megadták neki, nem folytathatja egy szakasz megjátszását, ha ez partnerének segítséget jelentene.
  • Ha a játékos mégis ezt teszi, az adott szakaszon elért eredményére nem kap büntetést, azonban partnere szakaszeredményét nem számítják be a fél eredményébe.
23.7

A partnerek játszhatnak közös ütőkkel

A 4.1b(2) szabályt módosítva a partnerek megoszthatják egymással ütőiket, de kettőjük ütőinek száma együttesen nem lehet több 14-nél.
23.8

Játékos beállásának korlátozása a partner mögé ütés közben

A 10.2b(4) szabály korlátozásain túlmenően a partnerének ütése közben tilos a játékosnak a játékvonalra vagy annak közelébe állnia a labda mögött, hogy információt szerezzen a fél következő ütéséhez. Büntetés a 23.8. szabály megszegéséért: Általános büntetés.
23.9

Amikor a büntetés csak az egyik, és amikor mindkét partnernek jár

Ha a játékos szabálysértésért büntetést kap, az kiróható egyedül csak az adott játékosra vagy mindkét partnerre (azaz a félre). Ez a büntetéstől és a játékformától függ:
23.9 a

Kizárástól eltérő büntetések

(1) A büntetés szabály szerint csak a játékosnak jár és a partnerének nem. Amikor egy játékos a kizáráson kívüli egyéb büntetést kap, ez szabály szerint csak a játékosnak jár, partnerének nem, kivéve a (2) pontban szereplő helyzeteket.
  • A büntetőütéseket csak a játékos eredményéhez adják hozzá, partnere eredményéhez nem.
  • Match playben az általános büntetésben (szakaszvesztés) részesülő játékosnak az adott szakaszra nem lesz olyan eredménye, amit a fél szakaszeredményébe beszámíthatnának; azonban ez a büntetés nem vonatkozik a partnerére, aki a fél nevében folytathatja a játékot az adott szakaszon.
(2) Három helyzet, amikor a játékos büntetése a partnerre is vonatkozik.
  • Ha a játékos megszegi a 4.1b. szabályt (14 ütős korlát; ütők megosztása, ütők számának növelése és ütőcsere). Match playben a fél kapja a büntetést (a mérkőzés eredményének módosítása), míg stroke playben a partner ugyanazt a büntetést kapja, mint a játékos.
  • Ha a játékos szabálysértésével segíti partnere játékát. A partner match playben és stroke playben is ugyanazt a büntetést kapja, mint a játékos.
  • Match playben, ha a játékos szabálysértése akadályozza az ellenfél játékát. A partner ugyanazt a büntetést kapja, mint a játékos.
Kivétel – Ha a játékos idegen labdát üt meg, az nem tekintendő úgy, mintha segítette volna a partnere vagy sértette az ellenfele játékát:
  • Csak a játékos kap általános büntetést a 6.3c. szabály megszegéséért (a partnere nem).
  • Ez arra az esetre is érvényes, ha a megjátszott idegen labda a partneré, az ellenfélé vagy valaki másé.
23.9b

Kizárással járó büntetések

(1) Ha az egyik partner szabálysértése miatt a felet kizárják. Ha valamelyik partner az alábbi szabályok bármelyike szerint kizárással járó büntetést kap, a felet kizárják: Kizárólag match playben: Kizárólag stroke playben: (2) Ha mindkét partner szabálysértése miatt a felet kizárják. Ha mindkét partner kizárással járó büntetést kap az alábbi Szabályok bármelyike szerint, a felet kizárják: Kizárólag stroke playben: A felet kizárják ha ugyanazon a szakaszon mindkét partner kizárással járó büntetést kap az alábbi szabályok bármilyen kombinációja szerint (3) Amikor az egyik játékos szabálysértése csak azzal jár, hogy az adott játékosnak nem lesz érvényes szakaszeredménye. Minden olyan egyéb helyzetben, amikor egy játékos kizárással járó szabálysértést követ el, a játékost nem zárják ki, azonban a szabályszegés elkövetésének helye szerinti szakaszon elért eredményét nem számítják be a fél eredményébe. Match playben ha mindkét partner ugyanazon a szakaszon követ el szabálysértést, a fél elveszti a szakaszt.
FEDEZZ FEL TÖBBET
Szabály 1A játék, a játékos viselkedése és a Szabályok
A szabály célja: Az 1. szabály a játék következő alapelveit mutatja be: Játszd meg a pályát úgy, ahogy találod, és játszd meg a labdát onnan...
Tovább