Fejezet nyomtatása
10
Felkészülés az ütésre, az ütés, tanácsadás és segítség, caddie-k
A szabály célja: A 10. szabály azzal foglalkozik, hogyan kell felkészülni az ütésre, hogyan kell elvégezni azt, illetve sorra veszi az ennek során a játékos által másoktól (pl. caddie-ktől) kapott tanácsokat és egyéb segítséget. A mögöttes elv az, hogy a golf az ügyességre és a kihívásokra épül.
10
Felkészülés az ütésre, az ütés, tanácsadás és segítség, caddie-k
10.1

Az ütés

A szabály célja: A 10.1. szabály az ütéssel és ütés során tiltott tevékenységekkel foglalkozik. Ütéskor a labdát szabályosan kell megütni az ütő fejével. Az alapvető kihívás az, hogy az ütő szabadon, rögzítés nélküli lendítésekor hogyan kell az egész ütő mozgását irányítani és kontrollálni.
10.1a

Az elfogadható módon megütött labda

Az ütés során:
  • a játékosnak szabályosan kell megütnie a labdát az ütő fejével úgy, hogy az ütő csak egy pillanatig érintkezzen a labdával, azaz ne tolja, gereblyézze vagy kanalazza azt.
  • ha a játékos ütője véletlenül többször is megüti a labdát, az csak egy ütésnek számít, és nem büntetendő.
10.1b

Az ütő rögzítése

Ütés közben a játékos nem rögzítheti az ütőt:
  • sem közvetlenül azáltal, hogy az ütőt vagy az ütőt fogó kezét bármely testrészéhez szorítja (kivéve, ha az a testrész a kézfej vagy az alkar), vagy
  • sem közvetve azáltal, hogy „rögzítési pontot” vesz igénybe úgy, hogy az alkarját valamely testrészéhez szorítja azért, hogy az ütőt fogó kezét rögzítse és az ütőt e biztos pont segítségével lendítse a másik kezével.
Nem történik szabálysértés, ha ütés közben a játékos ütője, az ütőt fogó keze vagy alkarja csupán érinti a testét vagy a ruházatát, de az ütőt nem szorítja a testéhez. E szabály alkalmazásában az „alkar” a kar könyökízület alatti részét jelenti, a csuklót is beleértve. Lásd a 25.3b. és 25.4h. szabályokat (a 10.1b. szabály módosításáról amputált és mozgássérültek közlekedési eszközét használó játékosok esetére).
10.1c

Ütés a játék vonalát átlépve vagy azon állva

A játékos nem üthet olyan beállásból, amelynél a játék vonalát szándékoltan a két lába közé veszi vagy a lábával érinti. Ez a játékvonalra és annak labda mögötti meghosszabbítására egyaránt vonatkozik. Kizárólag e szabály alkalmazásában a játékvonal nem tartalmaz oldaltávolságot a vonal két oldalán. Kivétel – Nincs büntetés, ha a játékos a beállást véletlenül vagy azért vette fel, hogy kikerülje egy másik játékos játékvonalát. Lásd a 25.4i. szabályt (mozgássérültek közlekedési eszközét használó játékosok esetében a 10.1c. szabály módosítása vonatkozik a mozgássérültek közlekedési eszközének bármely részével felvett beállásra).
10.1d

Mozgó labda megjátszása

A játékos mozgó labdát nem üthet meg.
  • Egy játékban lévő labda akkor „mozog”, ha nem került nyugvó állapotba egy adott helyen.
  • Ha a nyugalomba került labda inog (olykor ezt a „billegés” szóval illetik), de az eredeti helyén marad vagy oda visszatér, akkor azt nyugalomban levő, nem mozgó labdának kell tekinteni.
Azonban van három kivétel, amelyek esetén nincs büntetés: 1. kivétel – A labda csak akkor kezd el mozogni, hogy a játékos megkezdte a hátralendítést az ütéshez: Ebben a helyzetben a mozgó labda megütéséről nem e szabály, hanem a 9.1b. szabály rendelkezik. 2. kivétel – Tee-ről leeső labda: A tee-ről leeső labda megütése esetén e szabály helyett a 6.2b(5) szabályt kell alkalmazni. 3. kivétel – Vízben mozgó labda: Ha a labda ideiglenes vízben vagy büntetőterületen található vízben mozog:
  • a játékos büntetés nélkül megütheti a mozgó labdát, vagy
  • a játékos a 16.1. vagy a 17. szabály szerint könnyítést vehet igénybe, és felveheti a mozgó labdát.
A játékos a fentiek közül egyik esetben sem késleltetheti indokolatlanul a játékot (lásd: 5.6a. szabály) azzal, hogy megvárja, amíg a szél vagy a víz áramlása kedvezőbb helyre sodorja a labdát. Büntetés a 10.1. szabály megszegéséért: általános büntetés. Stroke playben a jelen szabályt megszegő ütés számít, és a játékos két büntetőütést kap.
10.2

Tanácsadás és egyéb segítség

A szabály célja: A játékos számára a megfelelő játékstratégia és -taktika megválasztása alapvető kihívást jelent. Ezért a játékos által a versenykörben igénybe vehető tanácsok és egyéb segítségek terén a játékos lehetőségei korlátozottak.
10.2a

Tanácsadás

A versenykör során a játékos:
  • nem adhat tanácsot senkinek, aki a versenyben a pályán játszik;
  • nem kérhet tanácsot senkitől, kivéve a caddie-jét, vagy
  • nem nyúlhat másik játékos felszereléséhez, hogy olyan információhoz jusson, amely tanácsnak számítana, ha azt a másik játékos adná vagy a játékostól kérdeznék meg (pl. a másik játékos ütőinek vagy golftáskájának a megérintése annak megállapításához, hogy milyen ütőt használ).
Ez a szabály nem érvényes egy versenyen a versenykör előtt és a játék 5.7a. szabály szerinti leállítása alatt, valamint (többkörös) versenyen a versenykörök közötti időben. Büntetés a 10.2a. szabály megszegéséért: általános büntetés. Mind match playben, mind stroke playben a büntetést a következők szerint kell alkalmazni:
  • A játékos tanácsot kér vagy ad, amikor valamelyikük a szakaszon játékban van. A játékos általános büntetést kap az éppen játszott vagy befejezett szakaszra.
  • A játékos tanácsot kér vagy ad, amikor mindkettőjük két szakasz lejátszása között van. A játékos általános büntetést kap a következő szakaszra.
Lásd: 22., 23. és 24. szabály (partnerekkel játszott játékformák esetén a játékos tanácsot adhat a partnerének vagy a partner caddie-jének és tanácsot kérhet a partnerétől vagy a partner caddie-jétől).
10.2b

Egyéb segítség

(1) Segítség kérése a caddie-től a játék vonalának jelzésére, vagy egyéb irányra vonatkozó információra. Ha a játékos caddie-je segítséget nyújt a játékosnak a játék vonalára vagy egyéb irányra vonatkozólag, akkor azt a következő megszorításokkal teheti:
  • A caddie nem helyezhet el a pályán egy tárgyat, amely mutatja a megfelelő irányt (és a játékos nem kerülheti el a büntetést azáltal, hogy a tárgyat az ütés előtt eltávolítják).
  • Az ütés közben a caddie:
    • Nem állhat a játékos ütési irányában, vagy
    • Nem nyújthat bármi más segítséget (pl. megjelölve egy pontot a talajon).
  • A caddie nem tartózkodhat a korlátozott területen belül ha azt a 10.2b(4) szabály tiltja.
Azonban ez a szabály nem tiltja, hogy a caddie a lyuk közelében álljon, amikor a zászlót kezeli. (2) Segítség kérése bármilyen más, a caddie-től eltérő személytől a játék vonalának jelzése, vagy egyéb irányra vonatkozó információ iránt. A játékos a caddie-n kívül mástól nem kérhet segítséget a játék vonalára vagy egyéb irányra vonatkozólag, az alábbi kivételekkel:
  • A felkért személy közölhet nyilvános információt valamely tárgyra vonatkozólag (pl. megmutathatja azt a fát, amely egy be nem látható fairway középvonalát jelzi).
  • A felkért személy állhat a játékos ütésirányában, kivéve, ha a játékos labdája a greenen van. Azonban az ütés megkezdése előtt el kell lépnie onnan.
Azonban ez a szabály nem tiltja, hogy bármely személy a lyuk közelében álljon, amikor a zászlót kezeli.
(3) Tilos bármilyen tárgyat elhelyezni a célzás, a beállás, vagy a lendítés elősegítéséhez. A játékos nem helyezhet el valamilyen tárgyat úgy, hogy az segítse a becélzást, vagy a beállás felvételét a tervezett ütéshez (pl. egy földre helyezett ütőt, amely mutatja az ütésirányt, vagy a lábának a helyzetét). A „letesz egy tárgyat” úgy értendő, hogy a tárgy érintkezésben van a talajjal, miközben a játékos hozzá sem ér. Ha a játékos megszegi e szabályt, nem kerülheti el a büntetést azáltal, hogy a tárgyat az ütés megkezdése előtt eltávolítja. Ez a szabály vonatkozik egyéb, hasonló célú tevékenységekre is, mint pl. amikor a játékos jelet rajzol a homokba vagy harmatba a lendítésének támogatására. Ez a szabály nem vonatkozik a labdajelölőre, amikor azt a labda helyének megjelölésére használják, valamint a labdára, amikor azt már a helyére tették. Azonban a Felszerelésre vonatkozó Szabályok alapján az irányzó eszköz meghatározásának megfelelő labdajelölőre a 4.3. szabály vonatkozik. Lásd a 25.2c. szabályt (a 10.2b(3) szabály módosításáról vak játékosok esetére). (4) Korlátozott terület a caddie számára a játékos ütése előtt. Attól kezdve, hogy a játékos megkezdi a beállást az ütéshez (ami azt jelenti, hogy legalább egyik lába már abban a helyzetben van, ahonnan ütni fog) addig amíg az ütést el nem végezte, korlátozva van, hogy a játékos caddie-je mikor és milyen célból állhat szándékosan a labda mögött a játékirány vonalán, vagy annak meghosszabbítása közelében (vagyis a „korlátozott területen”) az alábbiak szerint:
  • Becélzás. A caddie nem állhat a korlátozott területen a célzás segítésére. Ilyen segítségnek minősül az is, ha a caddie szó nélkül félreáll ugyan, de eközben jelzi a játékosnak, hogy mi a helyes célirány a kiválasztott célpontra. Azonban nincs büntetés, ha a játékos kiáll az ütésből annak megkezdése előtt, majd a caddie eltávozik a korlátozott területről mielőtt a játékos újra megkezdené a beállást az ütéshez.
  • Egyéb segítség. Ha a caddie a becélzástól eltérő egyéb segítséget nyújt (pl. ellenőrzi, hogy a játékos ütője hátralendítéskor beleakad-e a mögötte lévő fába), akkor a caddie állhat a korlátozott területen, de csak akkor, ha eltávozik onnan az ütés megkezdése előtt, és feltéve, hogy a beállása nem egy megszokott rutin része.
Nincs büntetés, ha a caddie nem szándékosan áll a korlátozott területen. Jelen szabály nem tiltja meg a játékosnak, hogy a caddie-jétől eltérő más személyt megkérjen arra, hogy a korlátozott területen állva labdájának röptét figyelje. Lásd: 22., 23. és 24. szabály (partnerekkel játszott játékformákban a játékos partnere és caddie-je számára ugyanazok a cselekvések engedélyezettek és ugyanazok a korlátozások vonatkoznak, mint a 10.2b(2) és (4) szabály szerint a játékos caddie-je számára). Lásd a 25.2d. szabályt (a 10.2b(4) szabály módosításáról vak játékosok esetére). (5) Fizikai segítség, zavaró hatás kiküszöbölése, védelem a természeti erőkkel szemben. A játékos nem üthet:
  • miközben fizikai segítséget kap a caddie-jétől vagy bárki mástól, vagy
  • ha a caddie-je vagy egy másik személy vagy tárgy szándékoltan úgy helyezkedik el, hogy:
    • kiküszöböljön zavaró hatásokat, vagy
    • védelmet nyújtson a napsütés, az eső, a szél vagy egyéb természeti erők ellen.
Jelen szabály nem tiltja meg a játékosnak, hogy:
  • az ütés során maga védekezzen a természeti erőkkel szemben, pl. védőruházatot viseljen vagy esernyőt tartson maga fölé, vagy
  • megkérjen egy olyan személyt, akit nem maga a játékos állított oda, hogy maradjon ott, ahol van, vagy álljon át máshova (pl. amikor egy néző árnyékot vet a labdájára).
Büntetés a 10.2. szabály megszegéséért: általános büntetés.
10.3

A caddie (segítő)

A szabály célja: A játékos caddie-t vehet maga mellé, aki viszi az ütőit, tanácsot ad vagy egyéb módon segít a versenykörben, a caddie által végezhető tevékenységek köre azonban korlátozott. A caddie versenykörben végzett tevékenységeiért a játékos felel, és büntetést kap, ha a caddie megszegi a Szabályokat.
10.3a

A caddie segítheti a játékost a versenykörben

(1) A játékos egyszerre csak egy caddie-t vehet maga mellé. A játékos caddie-t vehet maga mellé, aki viszi és kezeli az ütőit, tanácsot ad vagy egyéb engedélyezett módon segít a versenykör során, azonban ezeket az alábbi korlátozások mellett teheti:
  • A játékos mellett egyszerre csak egy caddie lehet.
  • A játékos a versenykörben caddie-t cserélhet, azonban ezt átmeneti időre nem teheti meg, azzal a kizárólagos céllal, hogy az új caddie-től tanácsot kapjon.
Függetlenül attól, hogy a játékosnak van-e caddie-je, a játékossal együtt gyalogló, utazó vagy a játékos egyéb holmijait (pl. esőkabát, esernyő, étel vagy ital) vivő más személy nem számít a játékos caddie-jének, kivéve, ha ezt a személyt a játékos caddie-ként nevezi meg, vagy ez a személy a játékos ütőit is viszi, szállítja vagy kezeli. (2) Ugyanazt a caddie-t két vagy több játékos is maga mellé veheti. Ha két játékos közös caddie-je egy konkrét cselekménye miatt szabálykérdés merül fel, és eldöntésre vár, hogy melyik játékos érdekében történt a cselekmény, az alábbi szempontokat kell szem előtt tartani:
  • Ha a caddie cselekménye kifejezetten a caddie-t alkalmazó egyik játékos konkrét utasítására történt, a cselekmény e játékos érdekében történtnek számít.
  • Ha az adott cselekményre egyik játékos sem kérte fel kifejezetten a caddie-t, azt úgy kell tekinteni, hogy a cselekmény a caddie-t igénybe vevő azon játékos érdekében történt, akinek a labdáját érinti.
Lásd: Bizottsági eljárások, 8. fejezet, H-1 helyi mintaszabály (a Bizottság helyi szabályt hozhat, amelyben megtiltja vagy megköveteli a caddie-k igénybevételét vagy korlátozza a caddie játékos általi kiválasztását). Lásd a 25.2., 25.4. és. 25.5. szabályokat (bizonyos fogyatékkal élő játékosok is kaphatnak segítséget egy segítőtől). Büntetés a 10.3a. szabály megszegéséért:
  • A játékos minden olyan szakaszra általános büntetést kap, amelynél egyszerre több caddie segítségét vette igénybe.
  • Ha a szabályszegés két szakasz között történik vagy folytatódik, a játékos az általános büntetést kapja a következő szakaszra.
10.3b

A caddie számára engedélyezett tevékenységek

Az alábbi példák ismertetik azokat a tevékenységeket, amelyeket caddie megtehet, és amelyeket nem: (1) Minden esetben megengedett tevékenységek. A caddie az alábbi tevékenységeket bármikor végezheti, amikor azokat a Szabályok egyébként megengedik: (2) Kizárólag a játékos engedélyével végezhető tevékenységek. Az alábbi tevékenységeket a caddie kizárólag a játékos engedélyével végezheti – amelyet minden alkalommal külön, nem pedig általánosan a versenykörre vonatkozóan kell megadni –, és csak akkor, ha azokat a Szabályok egyébként megengedik a játékos számára:
  • Visszaállíthatja a környezetet, amely azt követően rosszabbodott, hogy a játékos labdája nyugalomba került (8.1d. szabály).
  • Ha a játékos labdája a greenen kívül van, felveheti egy olyan szabály alapján, amely előírja a labda visszahelyezését, vagy miután úgy döntött, hogy egy szabály alapján könnyítést vesz igénybe (14.1b. szabály).
(3) Tilos tevékenységek. A caddie az alábbi tevékenységeket nem végezheti a játékos számára:
  • Nem adhatja meg a következő ütést, a szakaszt vagy a mérkőzést az ellenfél részére és nem egyezhet meg az ellenféllel a mérkőzés eredményében (3.2. szabály).
  • Nem helyezheti vissza a labdát, kivéve, ha azt a caddie vette fel vagy mozdította el (14.2b. szabály).
  • Könnyítési területen nem ejtheti vagy helyezheti a labdát (14.3. szabály).
  • Nem dönthet könnyítés igénybevételéről egy adott szabály szerint (pl. a labda játszhatatlannak minősítése a 19. szabály szerint vagy könnyítés igénybevétele rendellenes pályaviszony vagy büntetőterület esetén a 16.1. vagy 17. szabály szerint); a caddie erre javaslatot tehet a játékosnak, de a döntést a játékosnak kell meghoznia.
10.3c

A caddie tevékenységéért és az általa elkövetett szabálysértésért a játékos a felelős

A versenykörben és a játék 5.7a. szabály szerinti leállításának ideje alatt a játékos felelős a caddie-je tevékenységéért, a versenykör előtti és utáni tevékenységeiért azonban nem. Ha a caddie tevékenységével szabályt szeg vagy szegne, az olyan, mintha azt a játékos tette volna, így az adott szabály alapján járó büntetést a játékos kapja. Ha egy adott szabály alkalmazása attól függ, hogy a játékosnak van-e tudomása bizonyos tényekről, azt úgy kell tekinteni, hogy a játékosnak tudomása van mindarról, amiről a caddie-jének is.
FEDEZZ FEL TÖBBET
Szabály 1A játék, a játékos viselkedése és a Szabályok
A szabály célja: Az 1. szabály a játék következő alapelveit mutatja be: Játszd meg a pályát úgy, ahogy találod, és játszd meg a labdát onnan...
Tovább